Laci a tök

- Hadd én! (MI)
- Ne majd inkább én! (MA)
- Nyugi, van több. A tetejét levágom én. Mincsike menj odébb, nehogy megszaladjon a kés. (A)

- Jó. Akkor én inkább nem is csinálom. (MI)
- Ne legyél már ilyen, csak kicsit állj messzebb. Basszus ez marha kemény. (A)
- Én is akarom! (MA)
- Jó, Te csináld azt a nagyot. Mincsi, gyere vissza, nézd milyen a belseje! (A)
- Fúúj, undorító nyálka! (MI)
- Az. (MA)
- Kivájod Kicsim? (A)
- Azt mit jelent, hogy kivájom? (MI)
- Az, hogy megfogod szépen ezt a kanalat, és kiszedegeted vele a belsejét. (A)
- Nyúljak bele??? (MI)
- Igen! (A)
- Kézzel??? (MI)
- Igen, vagy ezzel a kanállal. (A)
- Na, add már ide, megmutatom hogyan. (MA)
- Ne, inkább én! (MI)
- Mennyi palacsinta maradt? (MA)
- Nem tudom, 20 biztosan, sokat sütöttél. (A)
- Anya, megmosom a kezem. (MI)
- Csak 20 Akkor Ti mit esztek? (MA)
- Hahaha… (A)
- Nem gondoltam volna, hogy ez a gennyes tök ilyen vastag. (MA)
- Hát ja, a Tiéd az jóval nagyobb, és vastagabb is. (A)
- Meg keményebb, ezt figyeld! (MA)
- Tényleg! Vigyázz, nehogy megsérülj, mert francnak sincs kedve sorban állni a balesetin. (A)
- Anya, megmosom a kezem. (MI)
- De jóóó! (MA)
- Megint? (A)
- Jó lesz ez így? (MA)
- Persze. (A)
- Kérek még egy kanalat, mert ez ragad. (MI)
- ******** (MA)
- Anyaaa, beleejtettem a kanalat! (MI)
- Kapcsolok valami zenét. (MA)
- Jajj anya, nézd! Tele van a tököm! De nem az alsó tököm, hanem ami itt fönt van. (MI)
- Jó hogy, Neked nincs is alsó tököd. Mincsi, kinek van alsó töke? (MA)
- Hát az apának meg a Mironnak. Ott lóg a fenekük aljából. (MI)
- Na jó, maradjunk ennél a felső töknél. (A)
- Martina, de gyönyörű a Tiéd! (MI)
- Igen. Az. Úgy látszik, hogy ehhez is értek! (MA)
- Anya, megmosom a kezem. (MI)
- Ezt most itt hogyan csináljam? Így jó? (MA)
- Anyaaa, beleejtettem a kanalat! (MI)
- Igen szép lesz. (A)
- Az enyém szebb! (MI)
- Nem, az enyém szebb! (MA)
- Már lassan nem férünk el egymás mellett.(A)
- Miért? (MA)
- Az előbb összeért a vállunk. (A)
- A vállunk? Az biztos nem. (MA)
- Nem? Akkor valami másunk. Mindegy. (A)
- Odaadnád azt az izét? (MA)
- Ezt? (A)
- Anya megmosom a kezem. (MI)
- Nem a másikat. Hol van már az a redvás Kék duna? (MA)
- Aztaaa! De gyönyörű! Szeretlek Anya! Te vagy egy… egy…örömanya! (MI)
- Örömanya?? Na, az még csak nem. De én is nagyon szeretlek Kicsim. (A)
- De, örömanya! Martina pedig egy… (MI)
- Ne, Mincsi légyszi ne, az én nem vagyok! (MA)
- …Martina pedig egy örömlány! (MI)
- Köszi! Ez meg a Petőfi. Csinálj már valamit!!!(MA)
- Óvatosan! Mármint a késsel! (A)
- Ez a Miron volt? (MA)
- Nem hallottam. (A)
- Felkelt a Miron! Megyek már Mironkáááám! (MI)
- Előbb mosd meg a kezed! Lehozod? (A)
- Lehozod? (MA)
- Le. (A)
- Ne, Miron! Nem szabad! (MI)
- Azt még ott kiigazítod? Ne csináld már Miron! (MA)
- Igen és máris kész. Lefényképezem. Asszem írok blogot is. (A)
- Épp tegnap jutott eszembe, hogy már írhatnál. Miron, nem szabad! (MA)
- Nekem minden nap eszembe jut. (A)
- Érzem, hogy kezdek felnőni. (MA)
- ? (A)
- Csak egy helyen vágtam el a kezem. (MA)
- Gratulálok! (A)
- Anya, tudod, hogy én hogy hívom a tökömet? (MI)
- Nem. (A)
- Kicsi tökinek. (MI)
- Az jó név. (A)
- És Lacinak becézem. (MI)
- De miért pont Lacinak??? (MA, A)

Mincsiszáj – már megint…

Hoztam megint egy adagot, kár lenne nem lejegyezni őket…

Útközben, autóban, minden előzmény nélkül:
”Néha az jut eszembe, hogy elfelejtettem kutyakaját enni hagymás gofrival.”
Igazi ínyenc a lelkem.:) Rágugliztam, nem találtam ilyet. Gasztrobloggerek hajrá!

***

- Mincsikém, ha még egyszer…(itt már nem emlékszem mit mondtam)… akkor ráverek a popsidra.
- Jó, de ígérd meg, hogy nagyon óvatosan!

***

Teraszon játszott elmélyülten, egyszer csak:
“Tök csúnya hangja van a szomszédnak!”
És azt kell, hogy mondjam, megint igaza volt. Tök csúnya. Sajnos sokszor amit mond, az is…

***

Barbiöltöztetés...
- Neked nem lenne jó ez a ruha anya.
- Miért?
- Tudod…
- Nem, nem tudom Kicsim.
- Hát mert neked másmilyen a hasad.
- Akarod mondani nagyobb?
- Hát…

***

Az étvágyával mostanában nincs baj. Illetve…
- Mincsike, ez hányadik zsemle?
- Ööö… ez a kettedik után jött.
Hozzáteszem azért, ezek a megszokott boltinál apróbb zsemlécskék voltak, de akkor is…

***

Mincsikém kedves, én pedig elolvadok…
“Az összes anyuka közül téged szeretlek a legjobban!”

***

Mincsikém még kedvesebb…
”Az hogy lehet hogy a legjobb anyuka az enyém??”

***

Ovihatás (szerintem). Fejvesztve rohan a WC-re, közben kiabálja:
”Mindjárt bebugyozok!”
Elsőre csak egy csodálkozó arccal reagáltam, amit mondjuk úgyse látott. Nem tudtam eldönteni, hogy ebben az esetben mi a helyes.
A. Ha kijavítom, hogy nem bugyozás, hanem hugyozás.
B.  Ha elmagyarázom, hogy az csúnya szó, és felajánlok más alternatívákat, amit szívesebben hall az ember.
C.  Ha egyszerűen nem hallom meg.
A körülmények úgy alakultak, hogy maradt az utolsó. Viszont még egyszer halottam tőle, úgyhogy azóta már túl vagyunk az A-n és a B-n is. Meglátjuk. Egyébként kiderült, hogy Minervám a bugyoz igét a  bugyi szóból (is) képezte és végülis így már nem csak vicces, hanem határozottan logikus is.

***

Ovis angol után…
- Hogy tetszett az angol, mit tanultatok?
- Nem emlékszem… Ja, de egy dologra igen… JUMP! Azt jelenti, hogy ugrik… De ezt eddig is tudtam.
Kár, hogy a hangsúlyt nem tudom leírni…

***

Fürdés után, a párás ablakra:
”Ennyire izzad az ablak?”

***

Martina fent tanult, órák óta nem láttuk már, és elég késő volt.
- Martinaaaaa! Gyere, mert lemaradsz a jégkrémről! – kiabálta neki Mincsike
- De Kicsim, nincs is itthon jégkrém! – mondtam neki
- Nem baj. De így legalább lejön.
És tényleg!:)

Akacsalád

Miron ma úgy ítélte meg, hogy keveset foglalkozom vele. Legalábbis átlag félóránként idejött és “kikacsizta” a gépemet. Nincs a világon olyan reflex amivel ez megakadályozható lenne. Az ember az első ilyennél még könnyes szemmel büszkélkedik, hogy milyen ügyes, milyen nagy már és okos, kb. huszonötig jókat nevetgél rajta, de aztán már nincs mit szépíteni: marha bosszantó. Bosszantó, mert akárhogy is igyekeztem, általánban nem előzte meg mentés ezeket az lépéseket. Persze ez már az én bajom. Meg az is, hogy nem csak kikapcsolta, hanem amikor erre járt, lábujjhegyre állt és nyomott egyet-kettőt az egér gombján, meg persze tekergette a görgőt. Nem minden esetben tudtam lekövetni a kurzor útját, így kedves Ismerőseim, ha rám nem jellemző bejegyzésekre érkezett lájk a Facebook-on, úgy részemről sztorno, bocsi.  (Gondolok itt a “Snoopy forever”, vagy “Szeretem a hajvasalóm”, esetleg “Bundáskenyér reggelire” - jellegű értelmességekre.) Ezt most a poén kedvéért írtam, de egyébként volt  már ilyen,  egy árnyékolástechnikai oldallal. Na de haladjunk…

Most az a rész következik, amikor a büszke, elfogulatlan, objektív megítélésre kész anya (Én) hosszasan áradozik az ő gyönyörű és nagyon okos kisfiáról (Miron).

Ezzel a képpel szerintem masszívan alátámasztottam azt, hogy gyönyörű, úgyhogy ugorjunk arra, hogy milyen okos is.
Jelentem elkezdett beszélni! Igaz, még kicsit szegényes a szókincse, de a legfontosabbakat, amit egy pasinak illik, azt már mondja. Gondolok itt a pocakjára (abíd, vagy inkább már ebíd), a távirányítóra, és mindenre, amit működésbe lehet hozni, be lehet kapcsolni (kacsí), na meg a lányok (csa(j)-csa(j)-csa(j)). Ez utóbbiról szerencsére még nincs sok fogalma, csak maga a szó tetszik neki. Beszúrok egy videót, ami nagyon ide passzol, hanggal nézzétek, ha tehetitek.

Na, milyen? Nem, nem hallgattam még meg százszor ezt a számot, esküszöm!
Azt, hogy “anya”, továbbra se mondja, helyette gyűjtőnevet használ a megszólításunkra, legalábbis most ezt figyeltem meg. Eddig azt hittem, hogy csak Apa az “aka”, de többször tapasztaltam, hogy nekem is ezt mondja, sőt, ha Martinának kiabál, akkor is akát mond. Így most egyelőlre mi vagyunk az Akacsalád.

Még az altatását szeretném elmesélni Nektek, aztán megyek aludni, mert nem túl pihentetőek az utóbbi éjszakáink, ugyanis Miron meg van fázva, folyik az orra, köhög, meg minden, ami ezzel jár…
Nekem azért nagyon furcsa, mert a két lányt, kézben kellett altatni nagyon sokáig és addig nem jöhettem ki a szobából, amíg biztosan el nem aludtak. Mironnál délután is és este is, a következő a forgatókönyv:

Szólok neki, hogy gyere kicsi, megyünk aludni. Ő jön felém, közben integet annak, akit éppen lát, de ha nem lát senkit, akkor is. Cumi be, felveszem, felmegyünk a szobába, leteszem a kiságyba, odaadom neki a teáját, iszik pár kortyot, majd bedugja a szájába a másik kezében lévő cumit, a teáját pedig nyújtja felém. Elveszem, ő integet pápát, majd befelé fordul, én kijövök, ő pedig elalszik. Nekem pedig szinte minden alkalommal könnyes a szemem, annyira meghatóan édes! És persze megkönnyebbülve, felsóhajtva jövök le a lépcsőn, hogy vééégre  egy kis nyugalom… és most akkor mossakfőzzektakarítsakvasaljak, vagy csak üljek egy kicsit ide a géphez…?

Mincsiszáj

Sokáig meggyőződésem volt, hogy amit Miron majd elsőre kimond, az a “nem szabad” lesz, hiszen a leggyakrabban ezt hallja. Hát nem… Máig emésztem, hogy Mincsikém már hónapok óta szépen, tisztán, érthetően kimondta, hogy “apuka”, mire nagy kegyesen engem is megszólított: “aja”.

Miron? Miron nem sieti el ezt a beszéd dolgot. Azt természetesen már mondja, hogy “aka” (apa), és mondja azt is, hogy ”buöjte”, “tibitibi” amikről fogalmunk sincs, hogy mit jelent, de az anya még nem megy… Azzal tisztában vagyok, hogy az én időm csak a “parizer” és a “Flo Rida” után következik, úgyhogy kivárom a sorom.

“Mironszáj” így majd később, addig is Mincsikémtől néhány apróbb aranyosság, hogy ne felejtődjön el:

Mindkét markában pénzérmékkel nagy vidáman jön felém:
- Anya, tudod honnan szereztem ezeket a pénzeket?
- Nem tudom Kicsim.
- Na jó… – mondja és sóhajt egy nagyot – Eredetileg a tiéd volt. De most már az enyém!
És tényleg… Másnap a boltban ezt csak megerősíteni tudtam. Eredetileg az enyém volt.

***

Még tavaly történt a nyaraláson. Indultunk valahova a hotelből, mondtuk Mincsikének, hogy hívjuk a liftet és megyünk. Mincsikém odaállt a lift elé, és elkezdett kiabálni:
- Lipt! Lipt! Gyere lipt!
Majd csalódottan:
- Nem hallja.:(

***

Négylevelű lóherét kerestek a lányok a kertben. Mincsike teljesen lázban volt, nagyon tud hinni az ilyen dolgokban. Ha Martina azt mondja, hogy szerencsét hoz, akkor az tuti úgy is van. Észrevette, hogy Apa elkezdett füvet nyírni. Kétségbeesetten rohant felé:
- Apaaaa! A lóhert neee!

***

Egy rádöbbenés: “Mozgik a könyökgolyóm!”

***

Végül, amikor Mincsikének határozott elképzelése van arról, hogy mit szeretne enni:
- Parizert kérek, olyat, amin apró lyukak vannak, amibe sajtot tömnek, sajtot nem kérek rá, hiszen van a parizerben, és különben is a bekeretezett sajtot (füstölt) nem szeretem és a vizezett sajtot (mozzarella) sem, kiflivel kérem, de szedd le róla az egészségtelen sót!
- Az nem só, az köménymag, de leszedem.
- Jó, akkor szedd le a töménymagot.

Ennyi mára.:) Szorítsatok, mert fodrászhoz megyünk, Miron babából fiúcska lesz, ha engedi.

Veled is megtörténhet egyszer…

Egy hipermarkertben bóklásztunk, kivételesen egészen ráérősen és céltalanul. Ilyen esetben az ember kicsit tovább időzik a könyveknél, megfog, belelapoz, beleolvas és szagol. Komótosabban, anyagokat tapogatva, gyűrögetve megy végig a ruhaosztályon, nagyobb gondossággal nézi át az akciós termékeket, és persze egy csomó olyat megvesz, amire nincs szüksége, de ennyiért a hülyének is megéri. Na de, még nem tartunk a pénztárnál, hiszen az illatszereket kihagytam – nem véletlenül.

Ehhez a részhez kapcsolódik egy sztori, amit egészen biztos nem fogok tudni térdcsapkodósan leírni, pedig az volt. Nekem konkrétan a könnyem folyott, Martina meg a hasát fogta és nyihogott. Csak azért vállalom be egyébként, mert tudom, hogy más is járt már így… (Ugye???)

Tusfürdőt válogattam. Nagy kedvencem a narancsos Ziaja, hát vettem belőle. Vettem még egyet, ami olasz és kiegészítő címkén az szerepel, hogy porcukor illatú. Azt gondoltam, hogy a porcukornak nincs illata, de micsoda tévedés, van és isteni.
Némelyik flakonnál csak műanyag szagot éreztem, így kicsit rásegítettem. Távolabb tartottam az orromtól, és kettőt-hármat finoman pumpáltam a flakonon, hogy a levegő kihozza az illatot. Egyszer csak kiszúrtam egy teafaolajos márkát, amit samponban már próbáltam, és bevált, miért ne válna be tusfürdőben is. Na de előtte azért megszagoltam ám azt is. A fene se gondolt rá, hogy ez a zöld olajos cucc könnyebben szökik a házából… Jó nagy adagot nyomtam az orromba belőle. Azonnal odakaptam a kezemmel, és tűnődtem, hogy ezt hogyan oldjam meg… Próbáljam észrevétlenül beletörölni valamibe, vagy kérjek segítséget? Bevállaljam Martina előtt, hogy aztán később felhasználhassa ellenem? Á nem, nem tenne ilyet. Mit a fenét csináljak? Zsepi a táskám alján, egy kézzel nem boldogultam. Közben folyott mindenhova a cucc, marha rossz íze volt, meg ne kóstoljátok.
- Martina! Martinaaa! – próbáltam megszólítani, de ugye nem nagyon hallotta, mert kezem az orrom előtt, a számat pedig összeszorítottam, hogy ne folyjon bele még jobban. Nagy nehezen összejött a szemkontaktus, kaptam zsepit, de nem azonnal mert alaposan kinevetni szegény szerencsétlenül járt idesanyát előrébb való volt. :)
Amikor elkezdtem törölgetni a zöld teafaolajos tusfürdőt, Mincsikém észrevette, hogy valami nem stimmel, és nagy lazán, ovis hangerővel a legtermészetesebb hangsúllyal, megkérdezte:
- Mi van anya, kijött a taknyod?

Itt a poén, ennyi a történet, ő pedig a “bűnős”:

Életjel

Ma reggel miután bekapcsoltam a gépet, azonnal elindítottam a blogszerkesztőt. Nem volt tudatos, így különösebb magyarázat nincs rá, hogy miért, hiszen 4 hónapja nem tettem. Nem kezdtem el azonnal írni, de egész nap ez motoszkált a fejemben. Időm nincs, de elengedni nem tudom, úgyhogy most igenis írni fogok!

Köszönjük, jól vagyunk. Nyár van, meleg van, ez utóbbit élvezzük, utáljuk - mikor melyik.

Mincsikém 5 éves lett. Lufik között ébredt azon a reggelen Sümegen. A nyaralásunk idejére esett a jeles nap, úgyhogy már ez is majdnem elég volt a  boldogságához, de azért az ajándékok tették igazán teljessé.

Miron a napokban volt 1,5 éves. Imádnivaló kis csibész. Mostanában, ha róla kérdeznek, mindig ez a mondat ugrik be: “Nekem még ilyen rossz gyerekem nem volt.” Apát idéztem egyébként. Persze nem rossz ő, csak folyamatosan teljes embert igényel maga mellé, mert nagyon eleven. De legalább rájöttem, hogy  a lányok igenis jók voltak. (Bocsi, ha akkor másképp gondoltam.)

(Ági, mit is mondtál, mivel tisztítsam a gépem optikáját?)

Mi is történt még… Április óta? Na ne, azt már  nem tudom. Állatkerteztünk Veszprémben, családinapoztunk a gimiben, kalocsait hímeztem alvás helyett,

tanú és fotós lehettem a barátnőm esküvőjén – amit végigizgultam, de nagyon imádtam, és köszönöm!

Amíg nem volt ilyen kánikula, sokat fotóztam itt a környéken. Elsősorban Martinát,

Mincsikémet,

és Miront,

de Sógornőm is partner volt ilyen kalandokban,

és sok szép kép készült Domciról és Andrásról is.

Kész, döntöttem, kell egy blog a fotóknak is. Martinaaa, megcsinálod nekem?

Közben elveszítettem a fonalat, úgyhogy záróképként egy Gigis, mert itt voltak idén is, és ha  minden igaz beszélhetünk a dologról jövő időben is ugye???

Aranyosságok Mincsitől

1. Amikor Anya áll és nem esik le neki egyből a poén…

- Mincsikém, ne szaladgálj, mert tegnap is nekiszaladtál az ajtótoknak! – figyelmeztetem, mert tényleg így volt.
- Nem! Rosszul mondod! – kezdi a helyreigazítást – A MI ajtónknak!

2. Valamire várva…

- Anya, majd holnap nagy nap lesz a mai!

3. Már megint hibáztam…

Meséltem valakinek valamit, de Mincsi szerint rosszul, mert persze megint beleszólt:
- Én miattam elmesélheted ahogy akarod, de ez akkor is úgy volt, ahogy én mondtam.

4. Miron előtti időkre emlékezve…

- Anya, emlékszel, amikor még csak mi voltunk megszületve?

5. Ejnye Martina…

Valami nasiból vettem 3-at. Mincsi szeretett volna még enni, de elfogyott. Kiderült, hogy kettőt megevett már.
- És a harmadik? – kérdeztem
- Az Martinába került.

6. Egy apró kérés Mincsitől…

Martina, leszünk ketten a három bohóc?

7. Ritka pillanat

Anya, most fényképezz le, most nyugodt vagyok!

8. Amikor meghatározza, hogy “pontosan” hogyan

Nagyjából közepes szinten…

9. Mincsi az előrelátó(?)

- Kaphatok még egy ivójoghurtot?
- Kicsikém, már egyet ittál. A másikat tegyük el holnapra. – mondom neki, és 2 percig úgy tűnt, hogy beletörődik, de aztán megint jött, és ezzel állt elő:
- Anya, nem baj, ha én holnap mégsem szeretnék joghurtot inni?
- Nem, nem baj. – válaszoltam, de akkor már tudtam, hogy mi következik.
- Inkább megiszom ma.

10. Amikor Anya nem nézi a korhatárbesorolást…

Vasárnap délutáni csendélet. Vasalok, közben filmet nézek. Mincsi játszik, Miron alszik.  Ez a film – már nem emlékszem melyik volt – kicsit durvább lett, mint vártam. Kértem Mincsit, hogy kicsit menjen odébb játszani, ne nézze, mert ez nem neki való.
- Jó-jó, de szóljál, ha valakit meggyilkoltak!

Áprilisi poszt

Úúútálom ezt az időt! Mondjuk Mincsi nem.
Az esőkabátja „túl úszógumiszagú miért nem mostad ki anyu?”, így inkább csak az esernyőjét vitte magával. A reggelente gyalog megtett út hossza kb. a képen látható duplája, de azért persze elázni csak nem kéne. 0,2 km/h-val közelítettük meg az ovit ezen a szakaszon, és közben végig azt mondogattam, hogy „igen” , mert bombázott a „Jól tartom? Fejem fölött van?” jellegű kérdéseivel.
Aztán eszembe jutott, hogy mindjárt 5 éves, és nem nagyon volt még kint esőben, úgyhogy érthető a lelkesedése.
Persze így számomra is elviselhetőbb ez a borongós idő, de akkor is nagyon várom már a jobbat.

Az elmúlt 1 hónap, amióta nem írtam nagyjából úgy telt, hogy 1 hetet betegek voltunk, utána 1 hetet nem, majd megint valaki elkezdte és végigment az egész családon, majd az utolsótól újra átvette az első. Még tart, de nagyon remélem, hogy most egy darabig ez az uccsó…

Készülök Mironról is írni, de addig is egy fotó róla:

Spórolni így is lehet…

Tescos vásárlás, valamikor mostanában...
Ami jár az jár alapon, na meg a hidegre való tekintettel, amikor az apróságok is velünk vannak igyekszünk kihasználni a kedves multi gesztust és a kisgyerekes parkolóba törekszünk. Leggyakrabban hiába, mert mindig vannak nálunk kisgyerekesebbek. Ezúttal sem sikerült, mert egy nő Audival megelőzött. (Azt megfigyeltétek egyébként, hogy ezzel a márkával mindig csak a baj van? Na nem motorikusan, hanem vezetéskultúrailag.) Gyerekek száma nulla, gyerekülések száma is pont annyi. Lehet, hogy késik a mensije és már ezért azt gondolta, hogy ő jogosan foglalta el azt a helyet, de szerintem csak egyszerűen pofátlan volt. Jó, mindegy kettővel mellette meg tudtunk állni egy "sima" helyen semmi gond.
Tesco bejárat, az első fotocellás ajtón túl, biztonsági őrtől innen... Bőséges pénznyelő választék: Italautomaták, helikopter, és valami kutyaforma mosógéphanggal. 1,5 perc 100 Ft, igazán baráti, nincs ezzel semmi baj. Mincsi nem akar beleülni, Mincsi mást akar, és nagyon határozott.
Vannak ugye a bóvlis automaták, nem jut eszembe jobb szó, biztos tudjátok mire gondolok. Kinézte az egyiket és oda húz de nagyon. Jó majd kifelé választhatsz valamit ha lesz apropónk! - Húzom ellenkező irányba és eszembe jut, hogy ide most mennyire nem passzol az “aki időt nyer, az csatát nyer” mondás.
A vásárlásra most nem térnek ki nagyon. Persze minden drágább volt mint legutóbb, de ezt már kezdjük megszokni.
Többnyire élelmiszereket vettünk, meg egy szép piros kést. (Adhatnák az ilyet szettben sebtapasszal, mert még annál is élesebb volt mint gondoltam.).
Bevásároltunk, a kijárathoz közeledve Mincsi az aprót kérte. Hát persze… Bóvliautomaták...
A "mi" Tesconkban ebből 3 fajta van.
1. Be kell helyezni 100 Ft-ot,  izomból eltekerni a gombot és véletlenszerűen kidob valami szarságot, mondjuk egy gumilabdát, ami a parkolóban pattog egy darabig majd legtöbbször szem elől tévesztjük.
2. Plüsskiadó automata, de csak a neve ez, ugyanis ez a szerkezet szerintem nem adott ki még soha semmit az idegesítő hangokon kívül. Persze ezt hiába magyarázom egy majdnem 5 évesnek és azt is, hogy az a kar amit ő gombokkal irányíthat 1 percig, az olyan gyenge, hogy egy pillecukrot se tudna megtartani, nem még egy plüsskacsát.
3. A legkorrektebb, viszont a legdrágább is egyben, és persze, hogy Mincsinek ez kellett. Plexi mögött látszik a választék, azt kapod amit választasz, minden játék alatt pénzbedobási lehetőség. A mi esetünkben ez 2x200 Ft-ot jelentett, mert Mincsi egy karórába szeretett bele. Biztos Kicsim? Biztos. Nagyszerű! Gondolkodás nélkul tudok otthon hármat,  ami működőképes és ezerszer különb ennél, de nem baj.
És most jön a sztori, amit kötelező vizualizálni is.

Dobnám be az első kétszázast, de nem megy. Nem fért be! Persze, hogy nem, mert valami nagyon okos 100-as érmét dobott be a 2x200 Ft-os felirat alatti lyukba és az a 100-as az se ki, se be, ottragadt félúton.
Apa mondja, hogy a mellette lévő lyukban ugyanez a helyzet. Igen akkor ezt valahogy meg kéne mondani Mincsikének. Várjunk, ne mondjuk meg, kipiszkáljuk valahogy. Kulccsal esélytelen, az olló a másik táskámban maradt. Mi van meg nálam? Iratok, pzs, cumi, pénztárca, toll ez az! Jordi Labanda, eléggé kedvelem és vigyázni kéne rá, mert Martina azt se tudja, hogy lenyúltam, de legyünk pozitívak, még mindig jobb, mintha Apa Montblanca lenne nálam. Piszkálom, de nem megy, túl vastag a toll. Na most van itt az idő, hogy meg kell mondani Mincsinek. Illetve nem kell, mert felmérte a helyzetet és potyognak a könnyei. Oké, még egy próba nehogy már szomorú legyen az én kislányom. Apa takarj - mert ne felejtsük el a biztonsági őr és a vevőszolgálati pult közelségéből adódhatnak kellemetlenségek.
Szétkaptam a tollat, és a betéttel küzdöttem. Tisztára olyan feeling volt, mintha az egészet fel akarnám törni. Legalábbis gondolom, hogy az ilyen lehet. Éééés nagy sokára sikerült! Kijött  a 100-as! Bedobhattuk a 2x200-at az órára. Mincsike boldog  és nem utolsósorban még az én renomém is nőtt egy kicsit, legalábbis a lányom szemében.
Mehetünk?
Igen! Vagyis… Állj vissza egy kicsit! Hallod Apa? Állj vissza egy kicsit!  
Csak azért, 
- hogy a következő kisgyerek ne sírjon,
- hogy a bóvliautomatás ne bosszankodjon, hogy semmi haszon, mert beragadt a 100-as,
- mert az óra 200 Ft-nál nem  ért többet,
- mert néha kell egy kis sikerélmény… Szóval csak ezért szedtem ki a másik 100-ast is.

20 forint

Pocsékul indult ez a nap.  Az első  sírógörcsöt akkor kaptam, amikor megszólalt az ébresztő.  Persze nyomban megfogadtam, hogy ma sokkal korábban lefekszem -  sőt, kiszámoltam, hogy ez azt jelenti, hogy durván 14 óra múlva újra aludhatok. Hurrá! Sajnos, mint tudjuk az elhatározás kevés lesz, ehhez a gyerekek szoros együttműködése is szükséges, de mindegy, ebben a tudatban kicsit könnyebb volt levánszorognom az emeletről. Ettől függetlenül:
Világvége hangulat ON!

Második sírógörcs eltartott kb. a tizenötödikig, és akkor kezdődött, amikor kiléptem az ajtón és majdnem dobtam egy hátast a tükörjégtől, ami az ajtó előtt fogadott. Ez tegnap még nem volt itt!!! Szerintem csak a szemem látszott ki, ahogy mentem az autóhoz, és vonszoltam magam után Minervát. Csak a szemem, de így is annyira fáztam, hogy… ja igen, ezt már írtam, majdnem sírtam. (Francba is, rímek sicc!) Na nem részletezem tovább, mert annyira nem érdekes, csak még egy mondat: Mincsit beültetem, bekötöm, kezem lefagyott, már vérzik is, mert kirepedt (pedig kenem) autót beindítom, szélvédőt vakarom, mert havas, na ja tegnap frissiben le kellett volna kotorni, hol van a kaparó, csomagtartóban nincs, most már a másik kezem is vérzik, akkor csak a másik autóban lehet, de hol a másik slusszkulcs, persze bent, oké bemegyek, Apa mondja, hogy inkább menjek a másikkal, hát persze, megyek azzal, Mincsit kikötöm, gyerekülést hónom alá kapom, ja, az autót még nem állítottam le, megteszem, zárom, nyitom, beteszem, bemászik, bekötöm, beülök, bekötöm, bekapcsolok, átkapcsolok, indítok, megyek.

Ovinál kiszállunk, Mincsikém is kicsit le van lassulva, komótosan bandukolunk a kapu felé. Egyszer csak megszólal:
- Anya, egy pénz!
És valóban egy 20 forintos érme hevert a járdán.
- Anya, ezzel most mi lesz? – kérdezte izgatottan, mielőtt még megszólaltam volna.
- Ez 20 forint. Valakinek kiesett a zsebéből. De nincs itt senki, nem tudhatjuk, hogy kié, nem tudjuk visszaadni. Tudod mit? Te találtad, legyen a Tiéd! 
- Komolyan? – kérdezte és ragyogott az arca. Felvettük.
Világvége hangulat OFF.
Innentől kezdve be nem állt a szája, egyfolytában csacsogott, amíg be nem ment a csoportszobába.
- Milyen szerencsés vagyok! – mondogatta szerintem félpercenként. – Anya, mit lehet venni 20 dollárból?
- Forint. 20 forint Kicsim.:) Veszünk Neked belőle egy nyalókát, jó lesz?
- De jó, veszünk belőle nyalókát!
Nagyon boldog volt, és persze én is. Elbúcsúztunk, bement, becsukódott az ajtó, én még ott tettem-vettem, majd hallom a zárt ajtók mögül Óvónéni kedves hangját:
- Téééényleg? Most találtad? Hát te nagyon szerencsés vagy Mincsike!

Így tette szebbé a napunkat ma 20 forint…

És a ráadás:
A hazafele út még mindig ennek jegyében zajlott.
- Anya, inkább ne nyalókát vegyünk a pénzemből, amit találtam, vegyünk inkább olyan robotpókot*, aminek mozognak a lábai!

* 8.000 Ft

Januári jeles napjaink

Boldog négy és feledik szülinapot Mincsikém!
Isten éltessen sokáig Martina!
Boldog névnapot Martina!
Isten éltessen sokáig Miron!

Martina 15, Miron 1 éves lett. Kettő között pedig megünnepeltük Martina névnapját is. (Szegénykémnek ezzel jó időre letudtuk a jeles  napjait, karácsonyig max. “csak úgy” ajándékokra számíthat.) Legjobban Mincsikém járt, mert ő szokás szerint most is kapott a feledikre apróságokat, és persze aktív segítője volt a gyertyafújásoknak is.

Nosztalgikus, családi fénykép- és videónézegetős, sokat nevetős, néha elérzékenyülős és sírós hangulatban teltek a napjaim 25 és 31-e között.
Miron születéstörténetét szerettem volna megosztani Veletek, mert azzal még lógok, de  olyan áltsulis (alsós!) fogalmazás-szerűre sikerült, hogy úgy döntöttem lomtárba vele, nem blogba. (Most főhet a fejem a hogyan tovább miatt, mert nullaközeli állapotban várakozik a történetem a piszkozatok mappában.)

Martina szerintem örömmel elnézi nekem, ha most a bejegyzésem további részében Mironról írok, nem róla. Például, hogy hol tartunk most. Ránézésre itt:

Miron súlya 10 kiló, magassága kb. 75 cm. Formás, inkább vékonyabb, de masszív, jó fogású fiúcska. Husija kemény, markolásznivaló.

Akárhányszor ránézek ledöbbenek: hogy lehet ennyire gyönyörű??? A malomkeréknyi szemei, hosszú seprűi, a lefittyedő nyálas kis szája, a tökéletesen fejhezsimuló fülecskéi, a nózikája, a pusziznivaló meleg nyakincája, a puha talpacskái, és persze a kukija… (meg minden más, ami most kimaradt) Elképesztő tökéletesség. Meggyőződésem, hogy nekem van a világon a legszebb kisfiam. (Na jó, meg Apának is, de aztán senkitöbbet!)

Fogacska: 6 db A darabos ételektől ennek ellenére fulladozik, kivéve, ha az kifli, keksz, vagy csoki.
Áll, kapaszkodva lépeget. (Előfordult már, hogy kapaszkodás nélkül is sikerült neki 4-5 lépés, de még nagyon bizonytalan, nem írom fel.)

Álló helyzetben gyors rugózásokra képes, ha zene szól, akkor szinte ritmusra, tehát mondhatjuk azt, hogy táncol. (Mint tudjuk, sok pasi felnőtt korában is kb. itt tart, úgyhogy Mirontól 1 évesen ez igen szép teljesítmény.)
Ha nagyon ki szeretne jönni a járókából, akkor úgy viselkedik, mint egy kismajom a ketrecében. Két kézzel kapaszkodik, rángatja a rácsokat és páros lábbal ugrál. (De erről inkább majd csinálok egy videót, mert látnotok kell.)

Villámgyorsan mászik. Nekem ez furcsa, mert egyik lány se csinálta. Illetve de, csak kb. 2 évesen. Ők 9 és 10 hónaposan elindultak és amikor már nem volt buli két lábon, akkor néha másztak is. De nem csak ebben nyilvánul meg, hogy egészen más egy kisfiú, mint a lányok. Valamelyik nap épp azon tűnődtem, hogy már most, 1 évesen mennyire pasi… Nagy kupac játék, benne mindenféle, lego, plüssök, rágókák, póni (mert nálunk ez utóbbi mindenhol fellelhető) és persze egy autó. Miron mindig kiválasztja az autót, és mászva toligálja. Honnan tudja, hogy egy fiúnak azzal “kell” játszani??

És ha már fiú, és ha már játék… 10 hónaposan felfedezte a kukiját, azóta minden pelenkázásnál és fürdésnél markolássza, rángatja, és bizony, ha én fogom meg, azt mondja fülig érő szájjal, hogy: “hehe”.
Ezen kívül a szókincse még elég szegényes, bár egyszer kimondta, hogy “apa”, többnyire csak “mama”, “mammmammma”, “tetete”, “agggya” és “ge” hallatszik belőle.

Ilyen volt a tortája:

Ez pedig a legjobban sikerült tortás kép:

Minden pontosan úgy történt, ahogy látszik. (Az a kéz ott nem simogat, hanem finoman, de határozottan ott tart.)

Az utóbbi két kép elkészüléséhez be kellett vetnünk egy nem éppen oda illő kelléket, különben folyamatos mozgásban lett volna a modell, nagy kihívásokat támasztva ezzel nem túl rutinos fotós anyjának.

Mit meséljek még… Tud nyálbuborékot fújni, és nagyokat vigyorog közben, mert tetszik neki. És a másik: köpköd! Sajnos így jelzi, ha már nem kell neki az ennivaló. De köpköd akkor is, ha azt mondom, neki, hogy “ne köpködj"! Persze gyanítom, hogy itt nem pimaszságról van szó, csak egész egyszerűen a köpköd jelentését ismeri és fel se tűnik neki, hogy ilyenkor van még előtte egy másik szócska is. Na mindegy, de most már akkor nem kell magyaráznom, hogy miért nem kedvencem a bolognai spagettis bébikaja, ugye? Egy darabig próbáltam az etetésnek megfelelően öltözni, de a pirosat kifejezetten utálom, ő pedig a spenótot és a cukkínit - pedig nekem inkább zöld felsőim vannak.
Egyszer egy sütőtökös etetés alkalmával  egy tarka felső volt rajtam: Nézd meg, az összes ruhám pecsétes!” – mutattam a barátnőmnek. “Jajj, ne aggódj, a sárga mintától alig látszik.” – reagált rá. Csak később, amikor teregettem a felsőt, akkor esett le: de hiszen ezen nincs is sárga minta!!!

Mindig így járok, amikor sokáig nem írok, alig bírom abbahagyni. 20-as a kiscsizmája, többnyire 80-as ruhákat hord, elég jól eszik mostanában, az alvására sem panaszkodom, szülinapjára bébitaxit kapott és most jól összecsaptam a végét, de mennem kell bocsi, mert lassan éhes lesz.

Tud ugatni a lányom!

A cím némi magyarázatra szorul, tudom. Azt is hogy semmi meghökkentő nem lenne benne, ha egy kutyamamától idéztem volna, de így hogy ez a hír nagyon is a sajátom, így azért nem vennék rá mérget, hogy egyértelműen kikövetkeztethető a cimből a bejegyzés tartalma.
Pontosítás következik. Martina Te hátradőlhetsz, a "lányom" ebben a történetben nem Te vagy.
Mincsikem tanult meg ugatni. Vagy ha úgy jobban tetszik, néhány hete ki tudja mondani, hogy vau-vau! Nem hau-hau többé, és nem híz a víz se. Sőt, nincs többé szinom hacsora, se szahonat, se kedhenc szagyi, ohi helyett oviba megyünk és ha azt mondja hogy "anya hasalok" akkor biztosan tudom hogy hasal és nem rohanok fejvesztve megnézni hogy kihúztam-e a vasalót.

Ezzel azonban szép lassan vége azoknak a bejegyzéseknek melyek eddig "Mincsiszáj" címen futottak. Jó tudom, lassan indíthatom az új sorozatot "Miron mondta" címmel, és Mincsikémtől is lesznek még aranyosságok, nem kéne szomorkodnom. De miért is nem, amikor ez is azt jelenti hogy az én kicsi lányom mar nem is olyan kicsike?

Jöjjön most akkor egy kis nosztalgia - a kedvenceim azokból az időkből, amikor még a Mincsikémnek “H” volt a “V” és “SZ” volt az “F”.

Mondóka: 
“Csip-csip csóka hakharjúcska”

Oviban étkezéseknél:
-Jó étvágyat kívánunk! – mondják az óvónénik
-Köszönjük szépen, hiszont kihánnyuk!  - szól ilyenkor Mincsike szájából. (ha jól emlékszem ez már volt, de szerintem hatalmas és nagyon idevág)

Dalocska:
“Estére elszárad katicabogárka” (persze szó sincs arról, hogy elszáradna, csak kicsit elfárad szegény)

Végül az utolsó, ami mindig vigyorogtat, ha eszembe jut:
Hiperes nagybevásárlás valamikor novemberben.  Két kicsi, egy nagy, Apa, Anya, közel A4-es bevásárlólista, szorulós kerekű, félrehúzós bevásárlókocsi, babakocsi, húzos bevásárlókosár Mincsinek ami szerinte inkább futvatolós, szóval idegbaj a köbön. Apának azért, mert 5 perc után tisztán látta, hogy 1 órán belül nem végzünk. Martinának ugyanazért, mint Apának, Mincsikének azért, mert most nem veszünk játékot, majd a Jézuska hoz,  Mironnak fogalmam sincs, hogy  miért, mert evett, ivott, pisilt, kakilt, aludt, nem fázott és  nem volt melege. Nekem Mirontól, Mincsitől, Martinától, Apától, mert hol az egyik nyafogott hol a másik és még melegem is volt, meg olyan szükségleteim is adódtak amit az ember nem ír le konkrétan egy blogban, de ami nagyon kellemetlen tud lenni ha sokat ivott az ember és nincs a közelben lehetőseg, hogy ezen változtassunk. (Persze kóláról beszélünk, szégyellje magát aki másra gondolt.)

De folytatom... Szóval nem túl célirányos hiperes vásárlás. Tétova séta a játekosztalyon, Mincsikem sóvargott nagyon, de majd a Jézuska... Engem a szezonalis rész csalogatott egészen közel, marasztalt és vett rá, hogy vigyek magammal szerintem csak néhány, Apa szerint tejóégmennyi karácsonyi díszt.
Amikor az "extrákkal" végeztünk, jött az élelmiszer vásárlás.
- Mincsike bablevest főzök holnap, jó lesz?
- Szúúúúj! – hangzott a gyors reakciója.
- Ne mondj ilyet, a bableves nagyon finom minden kisgyerek szereti!
- Nem anya! Te ezt rosszul tudod! – és később kiderült, hogy tényleg, hiábavaló volt minden próbálkozásom.

De már megint elkalandoztam, úgyhogy inkább gyorsan befejezem a vásárlást.
Már pakoltunk be az autóba, amikor Mincsikém elkezdte kérdezgetni:
-Anyaaa hol a szánkom?
-A mid? A szánkód? Tudomisén Kicsikém, Apát kérdezd, de szerintem a garázsban.
- De neem, hol van a szánkom? – Éreztem, hogy az előbb nem jól válaszoltam.
- Nem tudom Mincsike, szerintem nem vettünk szánkót. Tavaly kaptál. Vagy előtte. Csudába is megy az idő, ugye? Nemsokára itt a Karácsony! – gondoltam ez hátha használ majd. Egyébként ekkor már sejtettem, hogy valami karácsonyi dekorációról lehet szó, vagy esetleg egy kisebb játékról, amit én nem láttam, de valahogy mégis bekerült a kocsiba. De folytattam inkább a megkezdett elterelést: - Jön a Jézuska és…
- A szánkomat akarom, MOST!!! – húha ennek már a fele sem tréfa, itt mindjárt akkora sírás lesz!
- Apa milyen szánkóról beszél a kislány?
- Fogalmam sincs. – mondta teljesen nyugodtan, és pakolt tovább – Majd odaadom, ha megtaláltam.
- Martina, Te vettél valamilyen szánkót? – kérdeztem meg biztos, ami biztos alapon.
- Éééén? Kellett volna?
Ekkor már jó ideje kerestük a – most már tudom – nem  létező szánkót, Mincsikem hol sírós volt, hol ideges, és azok a szemek... Hát a szívem szakadt meg. Végül Apa lecsukta a csomagtartót, beült, hátranyújtott egy papirzacskót, majd beindította az autót. És nekem leesett… És hirtelen nagyon szégyelltem magam.
- Együnk fánkot Mincsike itt van a fánkod!

Év végi elmaradásom

Szinte naponta elsiratom a blogot. Nincs rá elég időm, pedig úgy hiányzik. De nem búcsúzom, arról szó sem lehet, jövök, ahogy tudok.

Kezdem az elmaradt jókívánsággal: bár semmi jót nem ígérnek erre az évre, én csak azt kívánok Nektek! Elsősorban egészséget, aztán meg azt, hogy legyetek elégedettek - ebben már azt hiszem minden benne van.

Mióta nem írtam, volt egy Karácsony… Szép volt és nagyon gyorsan vége lett. De sokáig hiányzott! Az ember várja, készül rá 1-2 hónapot, aztán elsuhan egy pillanat alatt, és űrt hagy maga után. Most meg már éppen itt az ideje, hogy  a hétvégén eltüntessem a nyomait. Halogatom, mert nagy munka, és az égősort sokkal gondosabban kell eltennem, mint tavaly. (Ezzel közben az újévi fogadalmaimról is szót ejtettem, több úgysincs.) Jézuska hozott ilyen babát, rajztáblát, autó versenypályát, ami így működik, de, Miron így használja:

De hozott ilyet is, meg ilyet is, no meg pónikat, barbit, könyveket. Martinának kütyüt, és persze sok-sok baglyot (na jó, a képről nem mind most repült hozzánk):

Mironnak az első focilabdáját, Mincsikének pedig egy kirakót:

És ha már a fényképes ajándékoknál tartunk, idén a mamák asztali naptárt is kaptak. Kb. ezekkel a képekkel, de persze mindenkinél egyénre szabtam.

A két ünnep között pihenés volt, sok-sok játék és vonatozós mozizás.
Szilvesztert Zsuzsi barátnőmékkel töltöttük, Újévkor pedig nem teregettem, nem söpörtem, és nem ettünk csirkét.
Itt Bulcsút és Miront látjátok, ahogy éppen ugyanazért a dobozért küzdenek ketten.

Megyek, mert dolog van. Igyekszem vissza, és a blog arculatával is próbálok majd csinálni valamit… (Mondtam én, hogy nagy meló eltűntetni a karácsony nyomait…)